Hozzám szánkón jön a nyuszi - szerintem

Hónyúl? Van olyan?  Kint reggel még  fehér volt minden, mostanra kopott ez a szín. Már nem annyira fehér, helyette szakad az eső, ettől sötétül a táj... Hát nem igen van húsvéti hangulatom. Azért főztem sonkát, festettem tojást, sütöttem sütiket,de ezektől se jött meg a kedvem.
Néhány napja mégis erőt vettem magamon, s készült egy tányér a portán. Nulla húsvéti hangulatban, de erőt véve magamon... Ilyen lett:

 Noha tényleg nem vagyok ünnepi hangulatban -remélem ez holnapra elmúlik - azért van miért örülnöm: Mexxike Grein és Ottilia szeretettel üdvözöllek benneteket nálam! :-)

Nosztalgia dobozok

...Jelentem túl éltem én is az elmúlt két nap természeti katasztrófáját, s mivel olyan tömeget érintett és gyötört meg az a nap, amikor a tél "egy utolsót" rúgott még, nem is részletezném, hogy velem ez hogyan történt meg.
A hosszú hétvége azonban megkurtult, csütörtökön hajnalban elmentem dolgozni, délután fél négykor elindultam haza és 26 óra múlva, pénteken este haza is értem.
Két dolog azonban megerősítést nyert ettől a rémes kalandtól, az egyik, hogy a természetnek igenis van ereje, rémisztő ereje; a másik, hogy nem minden emberből veszett ki  a segítő szándék, noha én magam is gyakorta gondoltam ezt korábban.

Kreálni ugyan nem volt időm, de azért a fényképezőgépet elővettem, szerdán fejeztem be ezeket a dobozokat. A jellegzetes orosz egymásba rakható festett fa játék, a matryoshka (vagy magyarosabban írva matrjoska) baba jut eszembe róluk. Leggyakrabban azok is női alakot ábrázolnak, ezen a négy darabos doboz-szetten vintage-képeket használtam, édes-bájos kislányok formájában (imádom őket!). Na jó, ezek azért másként mutatnak, mint az orosz fa figurák, de egymásba rakhatóak, ezért mondtam itthon a családnak, amikor készültek, hogy ezek az én matrjoska-babáim.

Szerettem volna őket egy stílusban tartani, de nem egyformára készíteni. Ilyenek lettek:

Festménnyel újra

Ma este hoztam egy új darabot, amolyan "Rózsa-portásat". Mert készítek én kíváncsiságból ilyet-olyat-amolyant, de be kell vallanom, ami igazán én vagyok, az mindig valami ilyesmi. Festmény, sötétes színvilág -  kivétel ez alól, ha a kiválasztott kép mást kíván -, tükörsimára elmunkált felület, ahol még véletlenül sem látszik, hogy valamiféle papírral dolgozunk, s olyan technikák, amelyek ehhez a stílushoz társíthatóak.Talán azért, mert ez volt annak idején amire vágytam, akkor amikor csak álmodoztam arról, hogy egyszer én is képes leszek arra, hogy ilyesmit alkossak.  (Na jó, néhány avittos-antikos egyéb témájú darabon azért meg-megakadt a szemem, de nagy általánosságban az ilyen alkotások bűvöltek el. Ezek látványa indított el ezen az úton.)
A dobozon a francia Jean Honoré Fragonald, 18. századi festő egy alkotása, aki csodás életképeket festett, ez a sok közül egy itt, a rokokó jegyében:

"Violafla1" - köszöntelek a rendszeres látogatók táborában! Nagyon örülök Neked! Nyiss be gyakran a portára! :)

"...A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, egyetlen titka: adni, mindig csak adni. Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen szeretetet..." (Goethe)

... egy véletlen találkozás hozta úgy, hogy eszembe jutott ez az egyszerű kis tárgy, ami odáig jutott el egyszer, hogy elmaradt a lakkozás.  Egy korábbi bejegyzésben - kattints ide, ha szeretnéd látni - mutattam egy tulipános dobozt, s a minap kis gazdájával, Zsófival találkoztam a munkahelyemen egy rövid időre. Amolyan "gyermekmegőrzésként" töltött egy rövid időt a velem szemben lévő irodában, méghozzá "hasznosan", nagy rajzolással. Erről eszembe jutott, hogy a doboz után nemsokkal készült egy ceruzatartó, azzal a szándékkal, hogy majd a doboz után küldöm, de a kislány akkor még annyira  pöttöm volt, hogy csak a kedvenc meséje ihlette apukáját arra, hogy kérjen neki egy nagy tulipános dobozt, a rajzeszközök még nem voltak annyira részei az életének. Talán ezért is merült feledésbe nálam is. Most viszont úgy láttam nagyon aktuálissá vált. Gyorsan ki is faggattam - a felnőttek már csak ilyenek -, hogy szeret-e rajzolni? Azt válaszolta: igen. Kérdeztem szeretne-e egy ceruzatartót? A válasz szintén igen volt (egy elbűvölő mosoly kíséretében). Újra kérdés tőlem: ugye van sok ceruzád? S a válasz tőle (ami már nem nevetve, hanem nagyon is komolyan érkezett): "A mamának is."
Hogy ez egy mennyire önzetlen megnyilatkozás, ugye nem kell részleteznem?   Szomorú, de talán csak egy kisgyerek képes még egy ilyen "röpke helyzetben" is saját magán kívül valaki másra is gondolni...
Azóta többször eszembe jutott ez a kis párbeszéd, s mindig megerősödik bennem tőle egy érzés:  bizony rengeteg felnőtt tanulhatna nagyon sok olyat  ilyen pici gyerekektől, amelyektől, ha tényleg "megtanulná" azokat  jobb, értékesebb ember lehetne.
Sajnos a mamának most nem tudok cerkatartót küldeni, de ezt gyorsan lelakkoztam, s hétfőn viszem!

Szerinted?

... csak egy üvegtál...tanultam belőle, látom a hibáját, ugye Te is? Mert ez bizony "nincs egyben". Legközelebb nem lehet a fehér ilyen "steril" fehér, ebben biztos vagyok! Most mi legyen, sikáljam le?