Első blogdíjam - köszönöm

Megkaptam életem első "blogdíját" - s nagyon örültem. Szonja ajándékozta nekem, "csodálom a munkáját" megjegyzéssel - Szonja: nagyon köszönöm! Ez életem első blog-díja!!!!
 Azt gondolom, azoknak a bloggereknek, akik nemrég indították el blogjukat, s soha ilyenben még nem volt részük nagy kincs, ha kapnak egy ilyet. Nekem is az. Örülök, hogy méltónak találtál arra, hogy nekem ajándékozd!
Ez a díj nem a világ teteje, nekem mégis az, mert utána olvastam, s ettől kiváltképp jól érzem magam:  tehetséges, kezdő blogolót illet, olyat, akinek az olvasótábora nem haladja meg a 200-at, az ajándékozó mégis úgy véli méltó az általa kiválasztott blog  arra, hogy kicsit "népszerűsítse".

Ennek a díjnak vannak szabályai. Ezek pedig:
- köszönd meg annak,  akitől kaptad, s tedd be a linkjét a blogodba
- tedd ki a díjat  a blogodra
- add tovább négy bloggernek. Tehetséges, kezdő blogolót válassz, olyat, akiknek   kevesebb mint 200    követője van, de úgy érzed méltó arra, hogy kicsit "népszerűsítsd"
- linkeld be az általad választott négy bloggert, s értesítsd őket a díjról

Tehát ezt a díjat tovább kell adnom 4 olyan bloggernek, akik szintén 200 alatti rendszeres követővel rendelkeznek, s ez igazán jó érzés! A választás pedig nem könnyű, de legyen, íme az általam kiválasztott négy blog, akik úgy gondolom, nagyon megérdemlik:

Adam, aki egy igazán sokoldalú blogger, s aki ennek elismeréseként már kapott is díjat (a "sokoldalú blogger" díjat többször is). A kézművesség széles skáláján mozog, s ezek között ott van a decoupage is.

Pillimolli - akit  aranytűként" említenék, de az a tű tényleg arany! A kapcsolatunk ugyan a véletlennek köszönhető, de azóta rendszeres látogató vagyok a blogján, s soha nem csalódom!

Noralettának, akit a blogján át nagyon szeretek emberként és alkotóként egyaránt!

És Neki:   MojEAtElier, akiről szinte semmit nem tudok. Egy helyes lengyel lány, aki a blogján feltett dolgaival engem elbűvölt. Látom Őt a poros padlásokon  válogatni, látom, ahogy van szeme a másnak csak szemétnek tűnő  tárgyakat újraértékelni, s azokat "megmenteni". Innen üzenem: csak így tovább!

Egy csokor a múltból...

Hoztam egy "csokrot" a múltból, de a jelenre ültetve. Arról már írtam tavaly ilyentájt áprilisban, hogy a munkahelyemen egy jeles nap alkalmával évente van egy kézműves kiállítás, ahol a dolgozók munkáit állítják ki. Újra színt kell vallanom arról, hogy bizony nagyon örültem, amikor először meghívtak, hogy legyek én is az ügyes kezű kollégáim között. Egy olyan területen dolgozom, ahol a kézügyesség nem előírás a munkaköreinkhez,  mégis akad közöttünk szép számmal nagyon tehetséges kézműves emberke. Mindenki másban jó: szövés, hímzés, fafaragás, üvegfestés, horgolás, foltvarrás, festés, rajzolás, gyöngyfűzés és egyéb  vegyes kézműves technikák. Az idei kiállítás tegnap megnyílt, igazán sok szépség gyűlt össze újra.
Munkahelyi fotósunk - már nem először, van már néhány tőle kapott profi kép ezen a blogon - meglepett engem, aminek nagyon örültem, lefotózta a kiállítási asztalokat, s azon részeit, ahol én lakom átküldte. Ildi, itt is  köszönöm neked a meglepit, s nem tudom megállni, hogy ne tegyem fel. Bár "ismételt tárgyak sora" lesz a blogban, hiszen ahogy készülgettek, egyenként fel is kerültek ide, de így csokorba gyűjtve is megmutatom.

Két dolgot azért el kell mondanom.
Az egyik, hogy annak kifejezetten örültem, hogy idén nem olyan asztalra kellett kipakolni, ami egy csodálatos kézzel szövött terítővel, vagy hímzett kézműves terítővel volt letakarva, nem lett volna jó érzés telepakolni őket bármivel. Volt ilyen év, azt hiszem az első, szerencsére akkor még nem volt ennyi tárgyam, s szellősen lehetett kirakni a munkákat.
A másik, hogy egy ideje édesanyám hagyatékaként leggyakrabban az általa horgolt csipketerítő a háttér a képeimen, hát itt is vannak ám horgolt csodák. Szerintem nem fogok tudni ellenállni, s legalább egy darabra szert fogok tenni, de nem tudtam kipróbálni, melyiken mutatna leginkább szépen egy-egy ilyen decoupage-tárgy, mert egy falra szerelt drapériára vannak feltűzve, így csak szemből lehet a kiállítás végéig csodálni őket.

Jöjjenek a képek. Először asztalszéltől kézimunkáig:

És kézimunkától -kézimunkáig:

Egy kis tavaszi fuvallat...

... mert én már szeretném végre elhinni, hogy nagyon közel a tavasz. Az idei "átszelés" a két évszak között nagyon rövidke lett, szinte  csak néhány lépés, azaz néhány nap az átmenet, amit a télből a tavaszba megteszünk. Nem is oly rég még hófúvásba rekedve dideregtünk, de jelentem, a madarak már csicseregnek, s ők valamit biztosan tudnak! (Bár csicseregtek szegények a nagy hóban néhány napja is, csak akkor máshogyan, riadtan, maguk sem értve mi is történik körülöttük.)
Mindenesetre jó lesz már ha évszakot váltunk, én már nagyon várom!

Készítettem valami olyasmit, ami egy kis napsütést idéz, hátha jobb lesz tőle néhányunk hangulata.

"Surdo2510", örülök Neked a portán! Köszönöm, hogy regisztráltál, s kérlek, látogass ide gyakran!

Miből lesz a cserebogár...

... úgy kezdődött, hogy férjem kolléganője küldött nekem néhány, finoman szólva megkopott tányért, hátha tudok vele valamit kezdeni. Totál "visszasikálva" építkeztem rá, ez itt az "olyan volt - ilyen lett" darab egyike (van még kettő, majd azokkal is kezdek valamit).
Muszáj megjegyeznem, nem vagyok a népi motívumok ellen, igenis művészet az is és a maga nemében csodás, de ezeknek a tányéroknak bizony "leáldozott". S ha már új életet kaptak, nem érzem bajnak, ha más stílusban élnek tovább.

Decoupage - vintage kép

Nos,az előző tárgy "rendbontó", nem szoktam kétszer egy dologról mesélni itt. S hogy ez ne legyen most se másként, jöjjön valami új is. Vintage kép, vintage stílus...

Némi magyarázat...

Próbálok szépíteni, bár nem vagyok egy fotó-guru. Néhány megjegyzés érkezett a korábbi bejegyzéshez, s leginkább arra vonatkozóan, hogy milyen színű is ez a tányér? Nos, igen, rém amatőr fotós vagyok, s mindemellett az az ember, aki amikor elhatározza, hogy na most... - az esetek többségében már este van, s a vakus fotók mindig rosszak, ilyen üvegtányérnál, ahol a tál hátulján dolgozunk, szerintem profi fotósnak is reménytelen feladat. Ezért történhetett, hogy a közeli fotón a tányér színe fehérré változott.  Kicsit már "lemenőben" volt ma a nap, de megkértem Máté fiamat, hogy próbáljon olyan fotót készíteni, ahol élethűvé válhat a történet. Ha mégse lett teljes, mesélem: kétféle zöld és vanília színű akrilfestékeket használtam. A tányér szélén "kezdő ecsetelőként" sk. csíkokat festettem /ezt még én is tanulom - magam magamtól -, de élvezem, s szerintem nem is rossz/, a kép szalvéta, egy darabban kivágva a teljes kép, alapból volt egy barnás kerete, ezt kicsit "átszuszakoltam" némi arany kontúrral (nem pöttyözve, nem csíkozva, inkább csak átsatírozva a kereteket), s az alapot-hátteret  kétféle zöld, és vanília színű akril festékkel festettem meg. Szerintem "élőben" szebb, de nem tudok amatőr fotósként ebből többet kihozni.