Az előző bejegyzésben feltett óra ugyan egy szép vasárnap készült, de a "kreatív összeröffenés" már pénteken elkezdődött akkor nálunk. Tudjátok a közvetlen környezetemben sajnos nem, de tőlem távol, az ország három különböző pontján él három csajszi, akik nagyon kedvesek nekem. Bármilyen nagy is a távolság, ez a hobbi összekovácsolt bennünket. 2012. januárban találkoztam kettőjükkel először - van erről valahol itt egy "Pentacolor székházában" című bejegyzésem, amin
Sólyom Gabi által lehettem jelen (hálával gondolok rá is és a
Pentacolorra azóta is) - , majd szintén tavaly, a noszvaji alkotós táborban a harmadikkal, s azóta tart közöttünk ez a kapcsolat, amit ki merek jelenteni ma már nem csak a decoupage tart egyben, s nem pusztán "kapcsolat",hanem hiszem és érzem, hogy sokkal több ennél. De muszáj nyomatékkal kijelentenem: a decoupage szeretete, ennek a szép hobbinak a szenvedélye volt az, ami összeterelt" bennünket.
Szóval a mi kreatív hétvégénk ott már pénteken elkezdődött, legalábbis egyikőjükkel, majd csatlakoztak hozzá másnap a többiek is. A legkorábban érkező volt lépéselőnyben, így kicsit most róla írnék és az ő munkájáról szólnék.
A történethez hozzá tartozik, hogy hiába kérték a lányok korábban, hogy jöjjünk össze bárhol, s oktassak, tanítsak nekik ezt-azt-amazt, mindig azt mondtam, hogy én erre nem vagyok kész, hiszen még én is tanulok. Erre a hétvégére viszont már úgy érkeztek, hogy csak sikerült meggyőzniük, s megszavazták maguk között hárman, hogy "üvegezni" szeretnének tanulni tőlem - mármint üvegtárgyra dolgozni -, s még azt is, hogy a blogon lévő üvegtárgyak közül melyiket leginkább. Hát lehet ilyen "barátságos nyomásnak" ellenállni? Ugye nem? Meghajoltam, s bár korábban csak szűk baráti/családi körben "okítgattam", belementem.
Sajnos csak egyikőjüknek jött össze a kiválasztott tárgy - a pénteken érkező Tündének - , mert ennek a száradási ideje bizony nem kevés, lehetetlen egy nap alatt elkészíteni. Korábban "Reynolds festményével" találtok egy bejegyzést, a lányok választása erre a technikára esett, a sors fintora, hogy ott lépésről-lépésre leírtam ugyan az elkészítését, de arról is beszámoltam, hogy mit hol rontottam el, hogy hoztam helyre saját hibámból tanulva, s hogyan kerekedett azzá, amilyen lett.
Egy ilyen tárgyat választva azért gondolom nem kell ecsetelni, hogy nem ez volt a legegyszerűbb tárgy, amit kértek tőlem, hogy "levezényeljem". De mivel tudtam -s írtam is akkor -, hogy hol rontottam el, s hogyan korrigáltam, azért nem volt félnivaló, s ha olyan embernek kell ezt a technikát megtanítani, akiben a hozzáértés, a szépérzék és a türelem egyaránt jelen van, akkor különösen nem nehéz.
Tünde, jöjjön az alkotásod.
Lehet, hogy nem tudod, de az általad választott kép egy angol festő, John William Waterhouse csodás festménye volt. Szerintem gyönyörű, megértem a választást :-)
Mivel Tünde beleszeretett egy rizspapírba, készült még egy üvegtál is. Szerintem ez is nagyon szép lett (a küldött fotód nem a legjobb, mert a képen a rizspapír nagyon "matricás", pedig a valóságban nem ilyen, de ugye hányszor írtam már: üvegtárgyat fotózni rémálom!!!) , íme:
Alkottunk még ezt-azt, csak arról még nincs kép. Úgy elrepült a péntek estétől vasárnap reggelig tartó idő, hogy fotózni nem maradt időnk (aludni sem!), vasárnap pedig mentünk
Boda Gabihoz órát készíteni. Hát nem voltunk kipihentek, s Gabi kérte, mi pedig megígértük neki, hogy legközelebb fordított sorrendben csinálunk mindent: előbb hozzá megyünk alkotni, s azután tartunk csajos találkozót!
ps.: Érdekes véletlen, de pont ezen bejegyzésre készülve kérdeztek arról, hogy hol tanítom mindezt, s kellett válaszolnom, hogy sehol...
Szabóné Ildi, örülök, hogy regisztráltál a blogban, légy gyakori látogató nálam!
