Üvegre - másként

Ez az üvegtányér nem a legsikeresebb műveim közé tartozik,de tény, hogy a technika nagyon új, s mint ilyen ígéretes, nekem legalábbis.
Egy üvegtányér hátulján dolgozva, először egy decoupage-papírt feltéve, bizony át kell gondolni, s tudni kell előre, hogy mi lesz a végállomás. Ha nem - nálam bizony ez gyakran megesik, van, amikor a fehér fekete, a fekete mégis fehér lesz - , akkor ilyen balesetek lesznek a végén, mert magát a képet kicsit antikolni kellett volna felhasználás előtt. Így szerintem nem sikerült "belesimítani" a háttérmunkámba, de ezen javítani már nem lehet. Amikor egy üvegtányér hátulján dolgozunk, akkor bizony soha. Vagy tisztára sikálja az ember lánya, vagy így marad.
Ebben a véleményemben azért nem osztozik mindenki, mert a tányér velem jött egy kiállításra, ami Szent György nap alkalmával a munkahelyemen volt, s sok embernek tetszett.
Pedig plusz hibája, hogy a kép alsó szélén a további "kemikáliák" kicsit a kép alá folytak. Ettől függetlenül mégis megtartom. Talán mert, mint írtam, új és ígéretes a technika, s ez amolyan próbadarab.

"Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot,

lelkünk egy része mélyen alszik."

(Anatole France)

Ez a bejegyzés nem a decoupage-ról fog szólni, s ezzel a bejegyzéssel azt a fajta elhatározásomat is egy tollvonással áthúzom, amelyben a kezdetek kezdetén úgy döntöttem, nyitok egy blogot, csak és kizárólag a hobbim számára. Bocsánat, ha valakinek ezzel csalódást fogok okozni…

Eltelt egy hónap azóta, hogy Prézlit hazahoztuk. S muszáj róla írnom!

Mint kiderült másoktól, legalább három hetet töltött a temetőben, kezdetben volt egy társa, ketten voltak, amikor márciusban, egy vasárnap délután ott jártam férjemmel és Ádám fiammal már egyedül. Egyedül és rettenetes állapotban. Soha nem felejtem el azt a tekintetet! Már nem volt ereje semmire, még felállni sem, csak nézett ránk azzal a bogárszemével, s abban a tekintetben egyszerre volt fájdalom, öröm és remény.

Sokkoló volt, olyannyira, hogy hazaérve sem tudtuk „magunk mögött hagyni” őt. Két fiam visszament és élelmet vitt neki, ezzel ez a vasárnap véget is ért. De négytagú családomban ez a történet nem tudott itt lezárulni.

Hétfőn mindenki ment a dolgára, én későn értem haza, s bármenyire is este volt, csak Mátét találtam itthon.

Többiek? – kérdeztem.

Mindjárt jönnek – jött a válasz.

De hol vannak?

Mindjárt jönnek.

Itt már „célirányosan” kérdeztem, hiszen egész nap nem tudtam szabadulni egy tekintettől, attól a bogárszemű kiskutyától, akit előző nap láttam.

Elmentek a kiskutyáért, ugye? – kérdeztem.

Jönnek mindjárt  – jött újra a válasz.

S ebben a pillanatban tényleg megjöttek. Férjem karjában ott volt a zsemleszínű, bogárszemű kiskutya! Majdnem úgy fogta, mint annak idején csöppnyi gyerekként a fiait. Pedig az már régen volt, nagyon régen, Ádám 23, Máté 20 éves ma már.

Ezen az estén 35 kullancsot tekergetett ki a férjem belőle (szegény a temetőben a kút mellett, egy fenyőfa alatt vert tanyát).

Aztán jöttek a problémák. Hova tegyük? Alex, a skót juhász mellé? És ha ebből baj lesz? Maradt a garázs, estétől délelőttig öt napon át. Szegénynek nem is volt igénye többre. Étel, víz, meleg pléd, pihenés, napközben Máté (szerencsére ő úgy jár suliba, hogy délelőtt itthon van), délutántól mindannyiunk társasága. Másnap fürdetés, újabb 5 kullancs, s némi sokk nekem: Úristen, itt bolha is van! De ezen is túl vagyunk.

Az első pillanattól jóban van a két kutya, Alex már idős, amolyan bölcs öreg úr a háznál, szerintem első perctől fogva tudta, ha osztozni is kell a szereteten, ez a kis jövevény nagy bajban volt, nem szabad bántani. A skótjuhászok egyébként is nagyon intelligens, bölcs állatok. Eltelt egy jó hónap és kettejük között soha semmi konfliktus nem volt, nagyon elfogadták egymást. Mi pedig örülünk, már nem is annak, hogy megmentettünk egy kutyát, hanem annak, hogy van két kutyánk!  S mindannyian már attól is boldogok vagyunk, ha csak azt nézzük távolról – teraszról, bentről az ablakból – hogy a két kutya mikor mit csinál. Mert olyanok sokszor, mintha mindent egyszerre csinálnának, van „szinkronalvás”, párban-ugatás, viháncolás  és sorolhatnám. A kicsi úgy utánozza a nagyot, hogy az nem hogy néha, de szinte mindig vicces.

S ha nyitva is marad a kapu, Prézli maximum az orrát dugja ki, mint aki arra gondol: nem lépek ki az ajtón, hátha nem jöhetek vissza többé…

Amikor megérkezett... Még Tóbiás, a cicánk se váltott ki semmi reakciót.

És ma: 

   

     

Ps.: 

 - Vajon egy kóbor kutya eltölt három hetet egy helyen? 
- Miért pont egy temetőben? 
- Ha tényleg egy kóbor állat, miért nem kóborol, hiszen egy temetőben  még élelmet sem talál?  
- Lehet, hogy várt valakit? Valakit, aki otthagyta azzal a tudattal, hogy soha nem jön vissza érte? 

Waterhouse

John William Waterhouse Destiny (Sors -Végzet? - ) című, 1900-ban készült gyönyörű festménye "köszön vissza" ezen a dobozon.
A 19.-20. század angol festőjének művei engem nagyon elbűvölnek. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül a világban,s a decoupage műfajában is gyakorta feltűnnek képei, papírok is kerülnek ki szép számmal Waterhouse képeinek nyomatával. Ha csak az ő festészeténél kellene maradnom, s semmi más témához nem nyúlva "kreálnom", akkor is hosszú-hosszú ideig nem unatkoznék, olyan sok szép alkotása van.

Csak egy mosoly...

"A nevetés az ember sajátja"  - az idézet a francia Rabelais tollából származik (pap, orvos és humanista reneszánsz író volt egy személyben).
Hétköznapibb megfogalmazásban azt is mondjuk: a nevetés gyógyít.
Biztosan van benne valami, s abban is, hogy nem csak nevetni, de nevető embert látni is üdítő dolog. Tény, hogy valahányszor erre a képre ránéztem a kis bohóc mindig mosolyt csalt az arcomra, s addig-addig kacsintgattam vele, míg "ráugrott" erre a dobozra.

Babaszoba

Két papírzsepi-tartó - gyerekszobába.
Az első kollégám pici lányának, aki megszállott zsiráf-rajongó, a másik csak úgy, saját indíttatásból (s mert én, ha nem is megszállottan, de nagyon szeretem a macikat).

Nosztalgia tovább

Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy ismét két új név szerepel a rendszeres látogatók között. Juditot nem ismerem -azt hiszem-, de üdvözöllek a portán, légy gyakori vendég nálam!
Csenge, Te külön nagy örömöt okoztál nekem és nagy-nagy meglepetést! Mivel tudom, hogy a decoupage-al magad is foglalkoztál már, remélem a blogban történő nézelődés még jobban megismertet ezzel a szép hobbival.
A mai bejegyzésemet örömömben hozzád igazítom. Küldök neked egy angyali kislányt, aki majdnem olyan szép mint Te vagy! (Hm,  azért van némi korkülönbség, amikor megismertelek, talán akkor lehettél ekkora, azóta ifjú hölgy lettél. Ez a doboz így, rád gondolva már csak ezért is amolyan nosztalgia-darab...)

Az egyszerű megoldás is lehet szép

Egy tálca. A technika nincs túlbonyolítva, de úgy éreztem, nem is bírna el ennél többet. Ennél a tárgynál beszéljen szinte csak az alap szép formája és a papír!

A Pentacolor "székházában" anno

Talán sokunknak  - miközben irigykedve gondolunk rá - hiányzik Gabi, aki jelenleg Délnyugat-Ázsiában, az Arab-félsziget délkeleti részén, a hét Emírség egyikében, Abu-Dzabiban  éppen egy számunkra ismeretlen kultúrát "fertőz" meg a mi hobbinkkal, a decoupage-al.
Hogy picit megidézzem Őt, s hogy kevésbé hiányozzon, felteszem azokról a tárgyakról készült képeimet, amiket januárban azon a bizonyos nyitott, nagyon jó hangulatban telt kreatív-napon készítettünk a Pentart "székházában". Magáról a rendezvényről anno már írtam.

Az első alapja egy üvegtegola. Ezt itthon fejeztem be - kellett ott a drága és gyorsan szaladó idő másra (beszélgetés, ismerkedés, termék-mustra, szalvéta csere-bere, stb.). Sajnos hazaszállítás alatt az egyik levél (naná, hogy pont a legfelső) megrepedt, aztán a befejezés során le is törött.

A második darab a kopott sikk jegyében készült, Gabi decooupage-papírjával.

A harmadik egy falapra készített kép, ami egyben egy játék is volt, mindenkinek húznia kellett két cetlit, ezek mindegyikén egy-egy alapanyag volt, s kötelező volt azt a két alapanyagot "beledolgoznia" a munkájába.
Én a kétfázisú repesztőlakkot és a kétfázisú repedő pasztát húztam (a kép közepén a repesztőlakk, a szélén a paszta). Ettől a kötelező anyag-használattól meglepően sokféle szép munka született, s mivel terítéken volt a Pentacolor teljes termékskálája, az alapanyagok megismerése terén is mindenki számára nagyon hasznos nap volt. Ezúton is köszönöm a magam és a jelen lévők nevében a Pentacolornak és Gabinak.
Gabi, remélem minden rendben van körülötted, s csak szép és jó élményekkel gazdagodsz!

Közben észrevettem, hogy új név tűnt fel itt jobb oldalon, az olvasók táborában, köszönöm és köszöntelek Vali!

Madonna gyermekével

Örök téma a festészetben, gyönyörű tárházat adva nekünk!
Én itt Murillo - XVII. század - művét használtam, aki a spanyol barokk festészet kiemelkedő alakja. Kifejezetten koncentrált a szűz gyermekével témára, ehhez gyakorta visszanyúlt, az igazi elismerést is ebben  és a szeplőtelen fogantatás témakörben készült képei  hozták meg számára.
Az angyali és madonna-arcnak a megfestése számomra az ő művészetében talán a legcsodálatosabb. Azért van még néhány nagy kedvencem, erről majd később :)

Vintage tavaszi hangulat

Így áprilisban még a húsvét hangulata is ráillene erre a tálcára, de ők nem tojásszedő kislányok, valamikor nagyon régen "csokoládé-reklám arcok" voltak. Hát igen, ezen a téren is nagyot változott a világ! Mindenesetre nekem ezek a régi-régi képek nagyon bejönnek.

Húsvét tovább

Az idén ebben a témában nem sok minden készült a portámon. Tojás témában ez a néhány darab mindösszesen:

Húsvét

Hát, kicsit tovább maradtam távol a blogtól, mint gondoltam, de...
Mivel tart a húsvét, felteszek néhány képet e témában.
Az első: nagyon-nagyon régen, amikor még óvódás volt a nagyobbik fiam, az ő óvónénijétől tanultam a viaszos,  "gicés" tojásírást. Akkoriban évente, azóta már csak néhány évenként írókázok ilyen tojásokat. A lényege, ha valakinek nem mond semmit a gicével, vagy más néven írókával írt tojás:  egy csőrös hengert forró viaszba mártunk, ezzel írjuk meg a tojást festés előtt, majd festés után meleg fölé tartva a viaszt letöröljük a tojásokról. Anno az óvónénitől  kaptam egy írólapra rajzolt népi motívumokat tartalmazó rajzot, amit  a mai napig őrzők, nagyon megsárgult már, de kincs. Ezúton is köszönöm neked - ezt és a gyermekeim minden óvodai nevelését, tanítását is! - Gyevnárné Éva!
Ebből a példából is látszik, hogy egy igazán jó óvónőtől nem csak a pici gyerekek tanulnak, hanem a felnőttek is! Éva pedig valóban csodás óvónő volt, szerintem a gyermekeim az otthon melegét először elhagyva olyan meghatározó éveket kaptak általa, ami mély, mind intelligenciát, mind személyiséget építő, jövőjüket meghatározó korszak volt, s része annak, amitől olyan emberek lettek amilyenek: akikre mi szülők elfogulatlanul is büszkék lehetünk.

Megjegyzés írása a blogban megjelent bejegyzésekhez

Kati másik kérdése az volt, hogyan tud hozzászólni, megjegyzést írni a blogban lévő bejegyzéshez, mert hiába próbálta, olyan bátortalan volt - mint néha én magam is ezen a terepen -, hogy végül mégsem merte elküldeni.
Alul, amikor végignézel egy megjegyzést, egy szaggatott vonal alatt látod ezt: Bejegyezte:Rózsa, dátum, ... megjegyzés
Itt ráklikkelsz a megjegyzésre, felnyílik egy ablak, ebbe az ablakba tudod beírni, amit szeretnél.
Ha van google-s fiókod, azzal kezd, hogy lépj be a saját fiókodba, így a megjegyzésed befejezése után a "megjegyzés küldése mint" ablakra ráklikkelve ezt látod: profil kijelölése, itt válaszd ki az elsőt: Google.
Ezután a rendszer - biztonsági okok miatt gondolom - kiír néhány karaktert, pár betűt, esetleg pár betű és szám kombinációját, aminek értelme összeolvasva semmi, ezt gépeld be, majd klikkelj a küldés gombra.
Ha nincs saját fiókod, akkor sincs semmi baj. Írd meg, amit szeretnél,de arra kérlek, ilyenkor legalább a keresztnevedet írd be a megjegyzésed végére, majd klikkelj, ugyanúgy mint ahogy fent írtam a "megjegyzés küldése mint" ablakra, s itt válaszd ki a "névtelen" verziót, ezután jön a biztonsági okokból beállított néhány karakter (mint ahogy az előbb is irtam) ezt begépeled, majd a küldés gomb, ennyi.
Hát nem vagyok informatikus,de szerintem leírni sokkal nehezebb, mint megcsinálni. Azért remélem követhető.

Pentacolor dicsérete

Kaptam tegnap egy kedves emailt, Kati kérdez tőlem két dolgot. Az egyik, hogy a gyertyatartón, amit az ezt megelőző bejegyzésembe betettem, "gyárilag vannak-e rajta azok a szép rücskök?" Nem, maga az alap egy sima, agyag gyertyatartó, vörösesbarna színnel, tehát nem mázas. A "rücskök" a Pentacolor-t dícsérik részben, az ő termékük az úgynevezett 3D por és 3D golyók (ez utóbbi három méretben kapható, pici, közepes és nagy). Ebből kevertem akrilfestékkel a port és a legkisebb golyót, ez van rajta.
Tehát kapott a tárgy egy alapozást, aztán egy alapszínt, majd az akrilos-3D-s poros/golyócskás keveréket, majd ennek száradása után festettem, díszítettem tovább.
Nagyon szeretem a Pentacolor termékeit, mielőtt beléptek ilyen széles skálával a piacra, bizony nagyon nehéz volt alapanyagokhoz jutni, az ő termékeik pedig nem csak elérhetőek, de megbízhatóak is. Persze nekem is vannak más gyártóktól beszerzett amolyan kedvenc termékeim, de ennek ellenére szerintem a Pentacolor termékei kiváló minőségűek.

Mucha újra

Alfons Mucha neve már szerepelt ebben a blogban, írtam arról, hogy a decoupage szerelmesei gyakran dolgozzák fel képeit. Néha engem is "megérint", itt egy agyag gyertyatartóra dolgoztam vele.

Vintage - baby

Rémséges képminőség - de helyes tükrös kislány-doboz...

Doboz

No komment...