Igazából nem készültem decoupage technikai leírásokat feltenni a blogra, ebből azért van nélkülem is jópár a világhálón, s biztos vagyok benne, hogy én ilyen tutorial-okkal ebből a világból már nem hiányzok, de...
Mivel az előző, Reynolds festményével díszített tányér készítéséről a megjegyzésben ketten, e-mailben pedig meglepően sokan érdeklődtek, úgy gondolom nem a megjegyzésnél és e-mailekben, hanem egy bejegyzésben válaszolok inkább.
Nem akartam „bő lére” ereszteni az előző bejegyzést, ezért nem
részleteztem a tányér készülése közbeni apró bakit, s azt, hogy hogyan „másztam”
ki belőle, de most, hogy kértétek, hát írom, hogy hogyan készült, mi volt menet közben a baj, s biztos vagyok benne, hogy nem csak a technikai leírás, hanem a közben történt apró kis probléma és annak helyrehozása is hasznos lehet.
Szóval a tányér hátulján kezdtem dolgozni. A technika pont
az, amit leírtam az
április 30-i bejegyzésemnél
Tündinek írt válaszomban, ahol egy ugyanilyen „első darabos” háromszög-tányért
tettem fel, s Tündi kérdésére le is írtam hogyan készült. Szóval pont úgy, kis
módosításokkal, melyekből az egyik tudatos volt, a másikat a kényszer szülte.
Felragasztottam a tányér hátulján egy kör alakú képet, történetesen egy Mucha festményt - hogy ezt most nem értitek?, tudom, de csak
olvassatok tovább, s mindjárt megvilágosultok :) -, majd szilikonos nyomdával körbecirkalmaztam
a szabad területet. Utána jött a korábban, április 30-án már leírt technika, azaz üvegfesték
különböző színekben (a képet gondosan kihagytam, tehát oda nem), majd száradás után a teljes tányérra aranyfüst
pehely került.
Na itt jött a baleset. Mivel a Mucha-kép rizspapírból volt, azaz
elég áttetsző, sajnos a füstfólia nem hogy kiemelte, gyakorlatilag
élvezhetetlenül eltüntette a képet. Azt hittem jót fog tenni neki, ha aranyosan
sejtelmes lesz, de nem így történt. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor
valaki tapasztalatlanul feltesz egy fekete alapra valami szalvétamintát, s
meglepődik a végeredményen, ami olyan,
mint négerek tánca az alagútban, azaz szinte semmi nem látszik belőle.
Kicsit nekikeseredtem emiatt, de tudjátok, írtam már, ha
valami nem sikerül tökéletesre, nem szabad mindjárt feladni, legalább egy
esélyt kell adni, hátha helyrehozható. A tányér széli része nekem is annyira
tetszett, hogy úgy gondoltam, lesz, ami lesz, megpróbálom helyrehozni, s
folytattam, de innentől már a tányér színén. A Mucha-festmény feletti kerek részt lekentem fehér alapozóval, majd felragasztottam Reynolds
festményét – ezzel szépen el is tüntettem, ha már így tönkretettem Mucha csodás alkotását - , s
üvegkontúrral körbepöttyöztem, aztán kapott a kép egy finomvonalas repesztést,
s ha már a tányér színére vetett a sors, a széli rész még egy-két suhintásnyi
üvegfestéket, majd az egész több rétegben oldószeres lakkot.
Semmiképpen nem akarok senkit lebeszélni arról, hogy
szalvéta, rizspapír, vagy bármilyen vékonyabb decoupage-papír alá aranyfüstöt
használjon, csak és kizárólag annyi ebből a levonható tanulság, hogy jól
gondoljuk meg, próbáljuk elképzelni, hogy az átsejlő aranyosság kiemeli, vagy –
mint az én esetemben – tompítani fogja-e a felhasznált képet? Ha csak a
legvékonyabb anyagnál, a szalvétánál maradunk is, egészen biztos vagyok benne,
hogy van olyan színvilágú szalvéta, amit ha füstfóliára teszel (vagy tányér
esetében, alulról dolgozva a felragasztás után füstfóliával vonsz be)
kifejezetten jót tesz neki, csak ehhez a technikához különös gonddal kell a
mintát, a szalvéta színeit kiválasztani.
Utólag okoskodva ennél a darabnál az is megoldás lett volna,
ha a felragasztott képet egy világos akrillal átkenem, s úgy kap füstfóliát, de
az aranyos „átragyogás” lett volna a célom, s ha akrillal lefestem, a füstfólia
egyáltalán nem tűnik át, olyan mintha fel se tettem volna.
Röviden (hát ez inkább hosszúra sikeredett) ennyi. Nekem is „tanulódarab”, de biztos vagyok benne, hogy ilyenek is kellenek, ezekből a kísérletekből tanulok, s
most, hogy leírtam, s ha olvassátok és kipróbáljátok talán Nektek is hasznos
lesz…
Mindenkit bíztatok – eddig is biztattam – arra, hogy ha
valami nem sikerül, nem szabad félredobni, lesikálni, lecsiszolni rögtön, meg
kell próbálni helyrehozni, sok esetben csak egy kis ötletesség kell hozzá. Nagyon örülök, hogy sokaknak tetszik ez a tányér,
mint írtam a mostanában gyártottak közül nekem is ez a kedvencem, s így, készen
már egyáltalán nem látszik rajta, hogy félúton ez egy „elcseszett” darab volt.
Szóval Lányok: elő az ecsettel és festékekkel, próba, kísérletezés
találékonyság, s a szép végeredmény biztosan nem marad el!
Látok egy új arcot az olvasók táborában: Lea Mónika, nagyon örülök, hogy idetaláltál, s úgy döntöttél, hogy a nevedet is adod ahhoz, hogy időnként benézel! Üdvözöllek, s kérlek, hogy légy gyakori vendég nálam! Arra külön büszke vagyok, hogy egy olyan ember vagy, aki magad is ezzel foglalkozol, s oktatod is ezt a szép hobbit . Kíváncsian rákattintottam a logódra, majd még kíváncsibban benyitottam a blogodba, innen tudom:)
A kérdéseket, megjegyzéseket, idekattintásokat pedig Mindenkinek nagyon köszönöm! Magam is meglepődöm azon, milyen sokan nyitnak be a portára, de az ember már csak ilyen: telhetetlen, ezért arra kérlek Benneteket gyertek még többen, még többször, s szóljatok minél gyakrabban hozzám!