2014. szeptember 6., szombat

Noszvaj - 2014. - 3. rész

Készült egy könyv is. Ez is technikás, nem is kicsit. Bőrhatást produkáltunk valamire, ami alapanyagában nagyon nem az. De ebben pont ez a szép és pont ez volt a kihívás.
(Precíz szemmértékkel élők: tőletek bocsánat - férjemtől már megtettem, tudtam, s ezt már Noszvajon is elmondtam, hogy én ezt amint hazahozom és ránéz, rögtön szóvá teszi, így is lett -, nekem kicsit "csálé" lett a középső kék rész, de annyira akartam egy gyermekkoromat idéző emlékkönyv képét visszaidézni, s annyira szerettem volna egy olyan kis "lakathelye" részt ide jobb oldalra, hogy a már elkészült "applikációt" így nem lehetett teljesen középre illeszteni. Pedig kimértem ám, rendesen, precízen az elején. Mert volt itt matek is rendesen. Ha láttátok volna, hogy micsoda számtanórák zajlottak közben. Hiába, nekem az utólag belegondolt kis "kallantyú" félrevitte a középrészt.
A könyv mire késszé vált a kezünk alatt tényleg antik lett: a repesztett, dombornyomott mintájával, ami olyan, mint amit a régi bőrkötésű könyvek borítóján látunk, s az ezüstös résszel, ami viszont épp ellentétesen kiáll a síkból. Mindehhez társítottunk még egy kis repesztést, abból a fajta repesztőlakkból választva a Pentacolor egyre szélesedő kínálatából, ami igazán ehhez illett.
Persze ez sem lett ám senkinek egyforma, sőt. Lett itt kék/ezüst, barna/arany, bordó/arany, zöld/arany, zöld/ezüst, nagyon és kevésbé "veretes", de pont ez volt benne a szép, mindenki olyanná formálta, amilyenre szerette volna.
Én a kék/ezüst és kevésbé "veretes" kategóriában indultam, legalábbis így a végeredményt látva azt hiszem:








1 megjegyzés:

  1. Szia Rózsa!

    Nagyon gyönyörűek a munkáid! Mind egyik tetszik, de különösen a kancsó és a tál, ezek a kedvenceim lettek.

    Puszi: Kecskemétiné Gyenis Zsuzsa

    VálaszTörlés