Nosztalgia varrósdoboz

Jelentem megvagyok, itt vagyok...

Szia Lencsilány, jó itt látni Téged! Mindig örülök, ha így ismeretlenül újabb és újabb arcokat látok a rendszeres olvasók táborában!

Kedves Pillimolli  /itt jobbra, a kis fekete-fehér helyes logó,  de hogy könnyítsek azoknak, akiket a foltvarrás is elbűvöl, a neve mögé beszúrtam a linkjét/, jelentem: először is még mindig a varrástudományod hatása alatt vagyok - szerintem ez már nem is fog megváltozni! -, másodszor: képzeld én is "varrás-közeli állapotba kerültem". Na jó nem a szó valós értelmében, a varrógépről még mindig csak a port törlöm, de legalább a téma már bekopogott nálam, csak decoupage-ra átültetve.

Hoztam ma este egy varrósdobozt, amolyan vintage stílusú, nosztalgikus hangulatú darabka.  Hála Noszvajnak még sk. gomb is került rá az eredeti snassz zár helyett. Ezt a gombocskát még ott "gyártottam", s szerencsére a formát erről le is vettem. Amivel készült (mármint a forma) Stamperia termék, Flash névre hallgat, egy kétkomponensű cucc, amiből olyan szilikon formákat lehet  gyártani, amiket később a végtelenségig lehet  használni. Kicsit horror az ára, azóta is készülök, hogy vegyek, de még spórolok rá :) - , viszont néhány formát készíthettünk, amit haza is hozhattunk. Szóval ilyen nyitó-gombocska még sokszorosítható később is.
A doboz festése érdekes és újszerű - nekem legalábbis az, amolyan próba-termék. Lehet, hogy a fotók nem igazán adják vissza a látványt ,azért reménykedem...

Dobozolok tovább

... mert nem is tagadhatnám, ez a kedvenc alapanyagom. Lehet kicsi, nagy, kerek, szögletes, tulajdonképpen bármilyen. Olyan ez nálam, mint Gombóc Artúrnál a csokoládé. Most egy háncsdobozt hoztam, különösebb technikai bravúrok nincsenek rajta, nekem ez így, egyszerűségében szép - remélem másnak is :-) - .

Madonna gyermekével sokadszor...

... mert ha egy téma szép és megérint, ahhoz újra és újra visszatérünk.

Ez a doboz bizony nem most készült (egészen pontosan 2010 karácsonyára), de tegnap visszakaptam néhány fotó erejéig. Sajnos csak esti lámpás képek készülhettek, ezért - s mert a fotózást még mindig csak tanulgatom - nem sikerültek túl jó képek, de a doboz, mint írtam csak vendégségben volt nálam néhány órára.
Kisebbik fiam barátja volt a "megrendelő", édesanyjának ajándékozta karácsonykor. A témát ő kérte. Kiválasztottam egy csokorra való nekem igazán tetszőt, s abból kellett aztán neki tovább szűkítve a "képtárat" megjelölni kettőt. Csak egyhez ragaszkodott, de ahhoz nagyon, hatalmas lelkesedéssel csapott le az egyikre - ezt használtam a doboz tetején - mondván, hogy édesanyja pont egy olyan nyakláncot hord, amin ez a kép van. Szégyenlem, de most így utólag rákeresve sem tudom kideríteni a festmény alkotóját. Ha valaki tudja, kérem írja meg, mert én ha festményekkel dolgozom, bizony szeretem tudni, hogy kitől származik. A doboz belsejébe az olasz reneszánsz művész, Raffaello (ismertebb és egyszerűbb nevén Raphael) festményét használtam. Nagyon szeretem a műveit, az általa ábrázolt Madonnákon valami teljesen egyedi emberi érzelmek "sütnek át", s olyan szépen bánt a színekkel, mélységekkel, fényekkel, árnyékokkal, amiktől képei egyedülállóan élethűek, csodálni valóak, mérhetetlen nyugalmat, melegséget árasztanak. Mindössze 37 évet élt, de e rövid életébe hihetetlenül sok csodás alkotás belefért.
A doboz nem az aprócska darabok közé sorolható. Azt tudtam, hogy tartalma főként egy féltett és sokat olvasott könyv lesz, de amikor megtudtam a méretét, bevallom kicsit meglepődtem, két okból is. Az egyik, mert amikor beszéltünk róla, hogy elvállalom-e ilyen nagy dobozra nem számítottam, a másik ok pedig, hogy mindehhez a karácsony már egy hétnyi távolságban sem volt. Azért elkészült, nem tagadom éjszakáztam felette nem keveset, de odakerülhetett a fa alá és nagyon örültek neki. Azóta is egy féltett darab, ezért is sietett haza annyira, a gazdája a kis kirándulásáról mint kiderült nem is tudott.

Ha elindul a vonat ...

... mert amikor erre a képre rátaláltam tudtam, hogy nálam ez egyszer el fog indulni! Na jó, azt még nem, hogy óra lesz, de mivel így alakult, s tegnap este kapott óraszerkezetet, jelentem ketyegni ugyan nem ketyeg a néma óraszerkezetnek köszönhetően - az bizony egy csodás találmány -, de jár, megy, szóval valóban elindult! Egy kis transzfer-technikás játék kerekedett belőle, nekem nagyon bejön, írtam is róla, hogy lesz még nálam ilyen, hát lett, csak kicsit váratott magára. Már abban is biztos vagyok, hogy ezt a mozdonyt egyszer majd ismét "útnak eresztem".
Egy kis malőr azért lett tőle a ház körül: mikor a fekete patinázás fázisánál tartottam félre tettem száradni, pont annyira,  amennyire a lakás mérete engedte, azaz a falig. Ugye említettem, hogy nem rég jó nagy munkában voltunk, amit úgy hívnak, hogy lakásfestés? Hát igen, felavattam az új szép falat, került arra is egy szép fekete csík, na de áldozatok nélkül nincs győzelem, s végül a fal is kapott egy kis smirglit, jelentem: már alig látszik :)

Decoupage sportra hangolva újra

Amikor először tévelyedtem el olyan formán, hogy a sporttörténelem nagyjait kérték tőlem decoupage-olva, azt hittem csak egyszeri kis kitérő lesz az életemben, de valahogy nem így történt. Találtok ilyen témát visszalapozva a blogban, s valahogy úgy hozta az élet, hogy ismét a sport világába kellett belenyúlnom. Ám a megrendelő és a megajándékozott egyaránt nagyon fontos nekem, s egyébként sem volt ellenemre. A megrendelő a nagyobbik fiam volt, a megajándékozott pedig legkedvesebb, s egyben legrégebbi barátja. Ez a barátság már óvodáskor óta tart, s irigylésre méltóan őszinte. A történet apropója, hogy ez a kedves fiú "elindult" szerencsét próbálni, s a hétvégén Angliába repült egy új és jobb élet reményében. Hazudnék, ha azt mondanám nem értem meg, de ebbe most nem kezdek bele.
Mivel nagy foci-őrült, s kedvence a Chelsea, így a kérés egy olyan pasis doboz volt, amin ők vannak. Fiam összeválogatott egy csokor képet, a többit rám bízta. A doboz pedig souvenirként a baráttal repült, így mindketten egészen közel kerültek a Nyugat-Londonban lévő Chelsea Football Clubhoz.
Nem voltak játékosbeli kikötések, vagyis hogy kik legyenek rajta, Ádám szerint Fercsinek ha nem is naponta, de gyakorta változik, hogy csapaton belül éppen ki a kedvenc, egyedül Didier Drogba labdás képét szerette volna a fiam, hogy feltétlenül felkerüljön. Meglett, ezért került ő a doboz elejére. Bevallom volt  azért "csajos szemmel történt válogatás" is. A kapott képekből van, aki azért került fel, mert mint pasira rá esett a választásom, ő Fernando Torres. Na jó, így is lehet, bocsi, de a focihoz én csak ilyen szemmel, s csak ilyen szinten értek. A Club egyébként 1905-ben (!) alakult, s ez már önmagában is sporttörténelem szerintem.
 Remélem Fercsinek élőben is sikerül majd a kedvenc csapatának szurkolni, s azt is szívből kívánom neki, hogy megtalálja a számításait (a doboz mindenesetre igen méretes, jó sok manit lehet spórolni bele :-) .

Megjöttem...

... itt vagyok, kicsit elvesztem, de a helyet, ahol pénzért adnak időt még mindig keresem, s nem lelem :)
Remi, Katka, Lajos Jutka, nagyon örülök annak, hogy a rendszeres olvasók táborát megtiszteltétek!
S mindenkinek köszönöm, hogy látogatta a blogot így is, hogy jó ideje nem volt új bejegyzés.
Azért ígérem, igyekszem feltenni néhány új tárgyat, hogy valami újdonságot is lássatok tőlem, s ne csak visszafele kelljen lapozgatni a régi bejegyzések, feltöltések között, esetleg benyitni a blogba, s gyorsan csalódottan távozni, látva, hogy itt bizony nem történt semmi új dolog...

Készült mostanában három doboz, ezt kolléganőm kérte tőlem, ugyanolyanok, mármint a dobozok, kislánya fotóját szeretné beletenni, s tovább ajándékozni.  Megkötés nem volt, szerencsére nem kérte, hogy egyformák legyenek, így csak azt kellett figyelembe vennem, hogy úgy legyen kislányos, hogy azért "felnőtt kézben" is megállja majd a helyét az új tulajdonosoknál. Semmi extra nincs rajta - jelentem, azért ezekkel is el lehet piszmogni rendesen -, szerintem ehhez nem illett volna se repesztés, se az általam annyira kedvelt fáradtan antik színvilág, olyan kis vidámak lettek. Ime:

Az üveglap mögé kerül majd a fénykép, ami biztosan sokat fog emelni a látványon, tekintve, hogy egy gyönyörű kislány lesz rajta, csodás popsiig érő hajzuhataggal. Már a kislány neve is sokat sejtető, Fanninak hívják, hát lehet valaki nem szép ilyen névvel? Ugye nem? :)

Decoupage a konyhában

Valahol a blogomon már utaltam arra, hogy nagyon szeretek sütni. Olyannyira, hogy azt gondolom kis családomat kicsit belefojthattam a sütibe, mert valamiért olyan korszakot élünk, amelyben nem annyira rajonganak az édességért. Szerintem "túlsüthetem" őket. Amikor kicsik voltak a fiúk, emlékszem egy-egy vasárnapi ebédnél asztalhoz sem ültek addig, amíg meg nem kérdezték, s választ nem kaptak arra: - Mi lesz a desszert?  Ezt olyan kis helyesen, sejpítve tudták kérdezni, hogy mai napig fülemben cseng. Sok-sok vasárnapi süteményen túl vagyunk, de mostanában valahogy nem kapósak a sütik. Remélem múló állapot csupán, mert tényleg szeretek sütni. Ehhez persze kellékek is kellenek, s mivel nem vagyok már húsz éves - kicsit több :-) - az évek során összegyűltek a sütéshez szükséges segédeszközök is. Csak az úgynevezett linzer-kiszúróból is van egy nagy doboznyi. Ezek tárolása kezdetben nem volt probléma, de aztán az évek múlásával rá kellett jönnöm, bizony elég sokan lettek, kicsit szanaszét az étkezőben lévő komód fiókjaiban. Ez a doboz lett kinevezve lakhelyükké, s hogy ne legyen csak egy kartondoboz, kicsit "kidekoráltam". A doboz bevonata egy ún. sizál-lap. Valamikor ajándék csomagolásaként érkezett hozzám, s nem volt szívem eldobni. Ezzel vontam be a dobozt decoupage-ragasztó segítségével (persze alapozás, fehér akril-festés után). A szalvéta, amit használtam szerintem nagyon szép, olyannyira, hogy ezt a mintát szeretném majd egyszer textilen is felhasználni (mondjuk valami lenvászon anyagon, amit kis terítőként használnék pékáru, kalács, stb. letakarására). A doboz a végén kapott két réteg lakkot, így válva strapabíróvá.