2012. november 8., csütörtök

Decopuage tutorial - hogyan lesz az elrontottból szép?


Igazából nem készültem decoupage technikai leírásokat feltenni a blogra, ebből azért van nélkülem is jópár a világhálón, s biztos vagyok benne, hogy én ilyen tutorial-okkal ebből a világból már nem hiányzok, de...
Mivel az előző, Reynolds festményével díszített tányér készítéséről a megjegyzésben ketten, e-mailben pedig meglepően sokan érdeklődtek, úgy gondolom nem a megjegyzésnél és e-mailekben, hanem egy bejegyzésben válaszolok inkább.

 Nem akartam „bő lére” ereszteni az előző bejegyzést, ezért nem részleteztem a tányér készülése közbeni apró bakit, s azt, hogy hogyan „másztam” ki belőle, de most, hogy kértétek, hát írom, hogy hogyan készült, mi volt menet közben a baj, s biztos vagyok benne, hogy nem csak a technikai leírás, hanem a közben történt apró kis probléma és annak helyrehozása is hasznos lehet.

Szóval a tányér hátulján kezdtem dolgozni. A technika pont az, amit leírtam az április 30-i  bejegyzésemnél Tündinek írt válaszomban, ahol egy ugyanilyen „első darabos” háromszög-tányért tettem fel, s Tündi kérdésére le is írtam hogyan készült. Szóval pont úgy, kis módosításokkal, melyekből az egyik tudatos volt, a másikat a kényszer szülte.
Felragasztottam a tányér hátulján egy kör alakú képet, történetesen egy Mucha festményt - hogy ezt most nem értitek?, tudom, de csak olvassatok tovább, s mindjárt megvilágosultok :) -, majd szilikonos nyomdával körbecirkalmaztam a szabad területet. Utána jött a korábban, április 30-án már leírt technika, azaz üvegfesték különböző színekben (a képet gondosan kihagytam, tehát oda nem), majd  száradás után a teljes tányérra aranyfüst pehely került.
 Na itt jött a baleset. Mivel a Mucha-kép rizspapírból volt, azaz elég áttetsző, sajnos a füstfólia nem hogy kiemelte, gyakorlatilag élvezhetetlenül eltüntette a képet. Azt hittem jót fog tenni neki, ha aranyosan sejtelmes lesz, de nem így történt. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valaki tapasztalatlanul feltesz egy fekete alapra valami szalvétamintát, s meglepődik a végeredményen,  ami olyan, mint négerek tánca az alagútban, azaz szinte semmi nem látszik belőle.
Kicsit nekikeseredtem emiatt, de tudjátok, írtam már, ha valami nem sikerül tökéletesre, nem szabad mindjárt feladni, legalább egy esélyt kell adni, hátha helyrehozható. A tányér széli része nekem is annyira tetszett, hogy úgy gondoltam, lesz, ami lesz, megpróbálom helyrehozni, s folytattam, de innentől már a tányér színén.  A Mucha-festmény feletti kerek részt lekentem fehér alapozóval, majd felragasztottam Reynolds festményét – ezzel szépen el is tüntettem, ha már így tönkretettem Mucha csodás alkotását - , s üvegkontúrral körbepöttyöztem, aztán kapott a kép egy finomvonalas repesztést, s ha már a tányér színére vetett a sors, a széli rész még egy-két suhintásnyi üvegfestéket, majd az egész több rétegben oldószeres lakkot.
Semmiképpen nem akarok senkit lebeszélni arról, hogy szalvéta, rizspapír, vagy bármilyen vékonyabb decoupage-papír alá aranyfüstöt használjon, csak és kizárólag annyi ebből a levonható tanulság, hogy jól gondoljuk meg, próbáljuk elképzelni, hogy az átsejlő aranyosság kiemeli, vagy – mint az én esetemben – tompítani fogja-e a felhasznált képet? Ha csak a legvékonyabb anyagnál, a szalvétánál maradunk is, egészen biztos vagyok benne, hogy van olyan színvilágú szalvéta, amit ha füstfóliára teszel (vagy tányér esetében, alulról dolgozva a felragasztás után füstfóliával vonsz be) kifejezetten jót tesz neki, csak ehhez a technikához különös gonddal kell a mintát, a szalvéta színeit kiválasztani.
Utólag okoskodva ennél a darabnál az is megoldás lett volna, ha a felragasztott képet egy világos akrillal átkenem, s úgy kap füstfóliát, de az aranyos „átragyogás” lett volna a célom, s ha akrillal lefestem, a füstfólia egyáltalán nem tűnik át, olyan mintha fel se tettem volna. 
Röviden  (hát ez inkább hosszúra sikeredett) ennyi. Nekem is „tanulódarab”, de biztos vagyok benne, hogy ilyenek is kellenek, ezekből a kísérletekből tanulok, s most, hogy leírtam, s ha olvassátok és kipróbáljátok talán Nektek is hasznos lesz…
Mindenkit bíztatok – eddig is biztattam – arra, hogy ha valami nem sikerül, nem szabad félredobni, lesikálni, lecsiszolni rögtön, meg kell próbálni helyrehozni, sok esetben csak egy kis ötletesség kell hozzá. Nagyon örülök, hogy sokaknak tetszik ez a tányér, mint írtam a mostanában gyártottak közül nekem is ez a kedvencem, s így, készen már egyáltalán nem látszik rajta, hogy félúton ez egy „elcseszett” darab volt. Szóval Lányok: elő az ecsettel és festékekkel, próba, kísérletezés  találékonyság, s a szép végeredmény biztosan nem marad el!



Látok egy új arcot az olvasók táborában: Lea Mónika, nagyon örülök, hogy idetaláltál, s úgy döntöttél, hogy a nevedet is adod ahhoz, hogy időnként benézel! Üdvözöllek, s kérlek, hogy légy gyakori vendég nálam! Arra külön büszke vagyok, hogy egy olyan ember vagy, aki magad is ezzel foglalkozol, s oktatod is ezt a szép hobbit . Kíváncsian rákattintottam a logódra, majd még kíváncsibban benyitottam a blogodba, innen tudom:)
A kérdéseket, megjegyzéseket, idekattintásokat pedig Mindenkinek  nagyon köszönöm! Magam is meglepődöm azon, milyen sokan nyitnak be a portára, de az ember már csak ilyen: telhetetlen, ezért arra kérlek Benneteket gyertek még többen, még többször, s szóljatok minél gyakrabban hozzám!

7 megjegyzés:

  1. nahát:) meglepődtem, saját nevemet olvasva! köszönöm a kedves üdvözlő szavakat:) amúgy Sólyom Gabi blogjáról "tévedtem" ide, s nincs, miért "burkolóznom", szeretem más munkáit nézegetni, tanulni belőlük, inspirálódni!:) szóval még egyszer, köszönöm!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Rózsa! Bár tudod én magam nem űzöm e nagyon szép kreatív technikát, viszont szívesen nézem és olvasom amit írogatsz és készítesz...nagyon jó kis leírást adtál, és ha csinálnám biztosan segítene illetve jó ötleteket adna. Ami azonban a foltvarrásban is igaz az az hogy néha az elrontott darab adja a legjobb ötletet egy új dologra:::)))

    VálaszTörlés
  3. Szerintem pedig jó lenne ha meggondolnád magad és vállalnál oktato anyagokat is, mármint hogy tennél fel. Abból sose elég és mindegyikböl sokat lehet tanulni. Ha neked lenne az már egyenesen mesterkurus lehetne, ahogy a munkáidat elnézem mert azok nagyon müvésziek szóval szerintem lenne rád igény. Vélemény többiek?
    üdv:Ria4

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Rózsa! Tényleg nagyon gyönyörű lett a végeredmény!
    További szép napot! Tündi

    VálaszTörlés
  5. Húúú, mennyi kedves sor került ide!!! Köszönöm Lányok, igazán!
    Kedves Lea, mások munkáján "legelészni" azt én is nagyon szeretem, mint írtam is a bemutatkozásban így kezdtem, sokáig csak ámultam-bámultam, mire aztán nekiálltam, s amikor eljutottam valahova, úgy gondoltam egy a blogon megosztom másokkal is a munkáimat, mert ahogy én örültem, hogy találtam olyan helyeket, ahol szemet legeltettem,s legeltetek ma is, talán mások is szívesen jönnek ide hasonló indíttatással. A mai napig vannak kedvenc helyeim, ahova szívesen benézek, akiknek szeretem a stílusát, s olyan jó kis feladat látni valami érdekes technikát, s kiagyalni, hogy hogyan is készülhetett? vagy kitalálni rá egy saját megoldást. Néha olyan is megfertőződik, aki soha nem volt a decoupage szerelmese, nálam jó példa Pillimolli, aki mint írta is, soha nem csinált ilyet, de azóta, hogy egyszer véletlenül idekattintott rendszeresen visszatér és én ennek nagyon örülök!
    Kedves Ria! Egyenlőre én inkább még csak "kenek", de azért köszönöm a kedves szavaidat, s a válasz ellenére légy gyakori vendég nálam! ?)

    VálaszTörlés
  6. Ejnye Rózsa, ha egy elrontott tárgyból ilyen gyönyörűség született végül, akkor ne szabadkozz, hanem taníts! :)Olyan klassz megoldásaid és ötleteid vannak, hogy csak nézek, hogy ez nekem miért nem jutott az eszembe... Egyébként szerintem mindenki szereti olvasni a tutorialokat, mert mindig van hova fejlődni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tünde! Maradjunk annyiban, mint amit fentebb is írtam: egyenlőre még csak "kenek", aztán majd meglátjuk... oké?

      Törlés