Visszamegyek sütizni. Ez kicsit kitérő ugyan, s nem éppen a decoupage-ról szól, de nézzétek el nekem. Az az igazság, hogy sütni is nagyon szeretek, nálunk nincs bolti torta, szülinapi tortát mindig mindenki kap, s mindig házit.
Ígérem mindenki eddigi megörökített tortáját nem teszem fel, ahhoz át kellene nevesíteni ezt a blogot valami gasztro-blogra, de olyan jó kis gyűjtője lett ez a blog a kreálós életemnek, hogy valamiért késztetést érzek rá, hogy feltegyek néhányat.
Ez a torta bár meglepő, nem gyereknek, hanem felnőttnek, történetesen a férjemnek készült, aki nagyon szeret horgászni, bár az utóbbi időben valamiért hanyagolja. Leginkább talán azért, mert a faluban van - volt:( - egy nagyon szép horgásztó, oda járt szívesen, de az utóbbi időben sajnos a tó döglődni látszik, most éppen semmire nem való, leginkább horgászásra nem. A baj talán ott kezdődött, amikor néhány éve beengedték a jet-skiseket a tóra, bizony ők és a horgászók nem igen férnek meg békében egymás mellett. Noha volt egy megállapodás, mely szerint ez a nem éppen csendes vizisport a nap meghatározott időszakában lehetett volna csak jelen a tón, de ez a játékszabály nagyon hamar "kiradirozódott" a memóriákból, s nem igen maradt se halk hajnali, se csendes esti tó-idill.
Vissza a tortához ez még a férjem szenvedélyes horgász-korszakát idézi, amikor képes volt hajnalok hajnalán kimenni a tóra egy jó kis hajnali pecázásra.
A tortát úgy töltöttem meg, hogy a tetejéről levágtam egy nem túl vastag kerek lapot, annak amolyan tó-formára kivágtam a közepéből, visszatettem a megtöltött tortára, nyújtottam bele világoskék marcipánt, ez adta a tó kékes színét, s beöntöttem átlátszó ízesített zselatinnal. A benne úszkáló állatkák gumicukorból vannak. Már vagy a szülinap előtt három héttel egy fesztiválon voltunk a férjemmel, ott voltak ilyen árusok, s mivel kisebbik fiam imádja a gumicukrot, én meg nagyon tudtam, hogy miért is kell nekem ebből, hát mondtam a páromnak, hogy vigyünk már ilyen vásárfiát a gyereknek. Aztán a nekem szükséges mennyiséget bezacskóztam, a többi nem kevés mennyiséget átadtam a gyerekeknek, s a lelkükre kötöttem, hogy azt a párat, amit eltettem tilos megenni. Nem értették miért, de nagyon helyesen megállták és nem nyúltak hozzá. A nád csokiba mártott fogpiszkáló, a fű zöldre színezett kókuszreszelék. A horgász marcipánfigura, sajnos az nem az én, hanem a Szamos Marcipán kézművességét dicséri.
Ígérem mindenki eddigi megörökített tortáját nem teszem fel, ahhoz át kellene nevesíteni ezt a blogot valami gasztro-blogra, de olyan jó kis gyűjtője lett ez a blog a kreálós életemnek, hogy valamiért késztetést érzek rá, hogy feltegyek néhányat.
Ez a torta bár meglepő, nem gyereknek, hanem felnőttnek, történetesen a férjemnek készült, aki nagyon szeret horgászni, bár az utóbbi időben valamiért hanyagolja. Leginkább talán azért, mert a faluban van - volt:( - egy nagyon szép horgásztó, oda járt szívesen, de az utóbbi időben sajnos a tó döglődni látszik, most éppen semmire nem való, leginkább horgászásra nem. A baj talán ott kezdődött, amikor néhány éve beengedték a jet-skiseket a tóra, bizony ők és a horgászók nem igen férnek meg békében egymás mellett. Noha volt egy megállapodás, mely szerint ez a nem éppen csendes vizisport a nap meghatározott időszakában lehetett volna csak jelen a tón, de ez a játékszabály nagyon hamar "kiradirozódott" a memóriákból, s nem igen maradt se halk hajnali, se csendes esti tó-idill.
Vissza a tortához ez még a férjem szenvedélyes horgász-korszakát idézi, amikor képes volt hajnalok hajnalán kimenni a tóra egy jó kis hajnali pecázásra.
A tortát úgy töltöttem meg, hogy a tetejéről levágtam egy nem túl vastag kerek lapot, annak amolyan tó-formára kivágtam a közepéből, visszatettem a megtöltött tortára, nyújtottam bele világoskék marcipánt, ez adta a tó kékes színét, s beöntöttem átlátszó ízesített zselatinnal. A benne úszkáló állatkák gumicukorból vannak. Már vagy a szülinap előtt három héttel egy fesztiválon voltunk a férjemmel, ott voltak ilyen árusok, s mivel kisebbik fiam imádja a gumicukrot, én meg nagyon tudtam, hogy miért is kell nekem ebből, hát mondtam a páromnak, hogy vigyünk már ilyen vásárfiát a gyereknek. Aztán a nekem szükséges mennyiséget bezacskóztam, a többi nem kevés mennyiséget átadtam a gyerekeknek, s a lelkükre kötöttem, hogy azt a párat, amit eltettem tilos megenni. Nem értették miért, de nagyon helyesen megállták és nem nyúltak hozzá. A nád csokiba mártott fogpiszkáló, a fű zöldre színezett kókuszreszelék. A horgász marcipánfigura, sajnos az nem az én, hanem a Szamos Marcipán kézművességét dicséri.
Jaaaaj, de jó! Az én férjem is imád pecázni! Nagyon kreatív vagy Rózsa a torták világában is! :)
VálaszTörlésKöszi Tündi! Tényleg szeretek sütni, de azért vannak nálam nagyon-nagyon profibbak ebben a műfajban. Hát... nekik van a gastro-blogjuk:) - nálam ez csak egy kis "kanyar" volt a blogomban, nem is reagált rajtad kívül senki, ezért azt hogy Te igen külön köszönöm!!!
VálaszTörlés